Függönyök

A függöny egy olyan szövet típus, amelynek célja, hogy blokkolja vagy eltakarja a beszűrődő fényt, illetve megakadályozza, hogy sötétedés után illetéktelenek kukucskáljanak be az ablakokon, mely például irodák esetében igen fontos az adatvédelmi okokból kifolyólag. Anyaguk, méretük, kialakításuk, illetve stílusuk szinte bármilyen lehet, így a hatalmas kínálatnak köszönhetően még a legelvontabb elképzeléseknek megfelelő modellek is mind megtalálhatóak nálunk.

A függönyök továbbá különböznek tisztíthatóság, ultraibolya fény megtörés,  olaj- és portaszítás, zajelnyelés, tűzállóság és vízállóság tekintetében is. A hagyományos függönyök kézzel mozgathatóak, de léteznek kábelekkel, nyomógombos távirányítókkal vagy okostelefonhoz köthető applikációkkal irányítható-szabályozható darabok is.

A függönyök karnisok segítségével kerülnek az ablakokra, s az egyes ablakokhoz szükséges függönyméretek nagyban különböznek az oda illő függöny típusától, anyagától, súlyától és az ablak vagy erkélyajtó méretétől és kialakításától.

Függönyök vagy valamilyen sötétítő lakástextilek nélkül egy beltéri helyiség befejezetlennek tűnhet, így fontos, hogy olyan szövetet válasszunk, mely passzol a lakás stílusához és többi bútorának textúrájához és színéhez.

Duelle Kft-ben egyaránt találhatóak gyerekeknek való bájos mintákkal tarkított függönyök, minimalista és letisztult stílusú darabok, s természetesen selyem és prémium kategóriás modellek is. Jöjjön el budapesti bemutatótermünkbe, s tekintse meg kínálatunkat személyesen is.

Írjon Nekünk vagy kérjen Tőlünk árajánlatot. Kollégánk ezt követően felveszi Önnel a kapcsolatot.

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje.

Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással.

Kérje ajánlatunkat