Pár ok, amiért a hajó műbőr kárpitja kiváló választás

A legtöbb esetben egy hajó vásárlása megfontolt döntések sorozatának eredménye. Ha igazán előrelátó az elhatározás, akkor A-tól Z-ig felmérik a jármű állapotát a motorján át, az elektronikán keresztül, egészen a bútorokig. Sőt még azt is, hogy a hajó műbőr kárpitja tökéletes állapotnak örvend-e. Nos, a bútorok semmiféleképpen nem elhanyagolhatóak, még akkor sem, ha egyébként minden rendben találtatik a műszaki és elektronikus berendezésekkel. Gondoljunk csak bele, a hajón lévő bútorzat is az utazók biztonságát szolgálják, és csak ez a funkció után kell és szükséges biztosítani a kényelmet. A hajó műbőrből készült bútorai mindkét szempontnak megfelelnek, ám mégiscsak leginkább a komfortosságuk és könnyű kezelhetőségük miatt kedvelik őket. A hajó műbőr kárpitja – ahogy a neve is mutatja – egy olyan szövet, amely szintetikus anyagokból épül fel, miközben textúrája és kialakítása szemlátomást megegyezik az eredeti bőrével. Onnan ismerhető fel elsősorban a műbőr és bőr közötti különbség, hogy előbbinek sima a felülete, ellentétben az eredeti bőrével.

Nem mellesleg a műbőr a vizes környezetben sokkal hatékonyabb szövet, mint a valódi bőr A vízi jármű rendszeres használata mellett elképzelhetetlen lenne a drága és sérülékeny, sőt folytonos ápolásra szoruló bőr használata. A jacht vagy a hajó műbőr borítású berendezései időtállóak, könnyen tisztíthatóak, valamint sokkal gazdaságosabb fenntartásuk. Az egyre innovatív fejlesztéseknek köszönhetően sokkal strapabíróbb és gazdagabb színvilágú hajó műbőr kárpitot képesek létrehozni a még szélesebb körű igények kielégítésére. Ez a szövet nemcsak a hajók esetében hasznos, mivel a folytonos nedvességgel találkozó bútorok és ülőalkalmatosságok ezzel a kárpittal kevésbé lesznek hajlamosak a dohosodásra, valamint a penészesedésre. Vagyis a műbőr a szennyeződések és a penészgomba elkerülésére az egyik legalkalmasabb anyag a bútorok bevonására. Egy szakképzett és munkájára igényes kárpitos pedig a hajó műbőrrel való befedésén túl akár otthonában is segítségére lehet.

Vissza

Írjon Nekünk vagy kérjen Tőlünk árajánlatot. Kollégánk ezt követően felveszi Önnel a kapcsolatot.

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje.

Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással.

Kérje ajánlatunkat