Eljött az őszi nagytakarítás és lomtalanítás ideje

Beköszöntött az ősz, s vele együtt a rengeteg eső, kevés napsütés és a hűvös hajnalok is segítenek emlékeztetni minket arra, hogy bizony vége a nyárnak. Viszont nem érdemes búslakodni az őszi időszakban sem, mert ez az évszak kiváló lehetőség arra, hogy produktív módba kapcsoljunk a nyári lazítást és pihenést követően.

Nem véletlen emiatt az, hogy rengetegen fognak bele már szeptemberben az őszi nagytakarításba, lomtalanításba és lakásfelújításba is, hiszen a nyár a relaxáció időszaka, az ősz pedig segít minket visszahozni a szorgos hétköznapokba.

Hogyan álljunk neki az őszi nagytakarításnak?

Kezdjük a lomtalanítással - szortírozással!

Mielőtt alaposan kitakarítjuk a házat, érdemes előtte helyiségről helyiségre járni a lakásban, irodában, rendelőben, hogy mi az, ami elkopott, nem használjuk már, csak foglalja a helyet, rongyos lett, tönkrement vagy már évek óta porosodik a pincében vagy a padláson.

Szortírozzuk szét a tönkrement és a még használható vagy javítható holmikat, s amiket úgy döntünk, hogy kidobunk, tegyük félre az őszi lomtalanítási akcióra. Így máris sokkal kevesebb lom lesz az ingatlanban, melynek köszönhetően az őszi nagytakarítás is könnyebben kezdődhet meg.

Újítsuk fel azt, ami még megmenthető

Sötétítőfüggönyből tárolózsák a pincébe, padlásra

Érdemes elővennünk ilyenkor egy kicsit a kreativitásunkat, hiszen ha egy régi, kopott vagy csak megunt sötétítőfüggönyt már nem szívesen látunk a nagyobb terek ablakai előtt, még nem biztos, hogy ki kell dobni, hiszen kiváló zsákokat lehet belőle varrni, amiben tárolhatunk ezt-azt a pincében vagy a padláson.

Régi csipkefüggöny - csinos sablon bútordekorációnak

Mielőtt kidobjuk a rongyos csipkefüggönyt, érdemes lehet venni egy dekorspray-t, amely segítségével csipkés motívumokat tudunk készíteni a bútorok oldalára, tetejére, vagy akár faldekorációnak is használhatjuk ezt a rögtönzött sablont. Így legalább fel tudtuk használni, mielőtt tényleg megválunk tőle az őszi nagytakarítás során.

Elhasználódott szőnyegből is készíthetünk hasznos dolgokat

Mielőtt kidobjuk a régi szőnyeget, hogy vegyünk egy újat, érdemes lehet előtte átgondolni, hogy mit lehetne készíteni vagy mire lehetne még felhasználni azt a rongyos, akár foltos szőnyeget.

Ha van még rajta ép rész, vágjuk ki, s tegyük a kutya alá. Készíthetünk belőle csinos lábtörlőt is. Ha macskánk van, csináljunk belőle az ajtóra egy kaparó párnát, hogy megkíméljük végre az ajtót a folytonos rongálástól. Vágjunk belőle kis négyzeteket, s majd ezeket tegyük a bútorok alá, amikor nagytakarítást végzünk. Így végre nem fogják felkarcolni a bútorok lábai a padlót.

A régi kanapét is lehet még használni a verandán, ha ügyesek vagyunk

Nyilván a várótermekbe új kanapé kell majd, viszont nem biztos, hogy azonnal meg kell szabadulnunk a régi, elnyűtt heverőnktől. Ha ügyesek vagyunk, lehúzhatjuk róla a régi kárpitot, kitömhetjük egy kis vattával, s minimális befektetés révén új kerti ülőgarnitúrát tudunk belőle varázsolni, ha vízálló vagy időjárásálló kárpittal vonjuk be a kanapét.

Törött székből is bámulatos dolgokat lehet készíteni

Ha lyukas lett a szék ülőkéje, helyezzünk bele egy fém tálat, s máris nem a földről kell ennie a kutyusunknak, pláne akkor, ha jól megtermett házörzőnk van. Készíthetünk egy régi székből fogast is, hiszen egy kis csiszolás és festés után kész remekművet kapunk az előszobában a kabátoknak. Csinálhatunk belőle függő falipolcot is a konyhába, vagy várótermekbe, hogy rusztikus stílust teremtsünk a fűszer- és egyéb növénykéknek.

Újítsuk fel a lakástextíliákat

Dizájnos függönyökkel hangulatosabb lesz a beltér

Sajnos ha egy függöny anyaga elvásik az idő során, nem sokat tudunk vele tenni, így érdemes ilyenkor befektetni, s rendelni egy új, minőségi modellt, amely sok évtizeden át tudja díszíteni a szobák ablakait.

Cseréljük le az ezeréves kocsikat a függönytartókról

Még mindig vannak olyan irodák, ahol a szocializmusban divatos, mára már folyton akadozó és alig használható kocsikat használják a függönyök illesztésére. Ez már egy igencsak elavult rendszer, amit érdemes egy dekoratívabb modellre lecserélni, amely lehet egy szép rúd, belsősínes vagy kezelős karnis.

Nemcsak a függönyök napi elhúzása lesz így gördülékenyebb, de végre nem kapunk frászt, amikor a kezünkben marad a függöny, mert már megint kiesett a kocsiból a függöny teteje - amit egyébként régen mindig elszakítottak az éles kocsik fogai.

Itt az idő, hogy új bőrbe bújjon az ülőgarnitúra

A legtöbb bőrbútor egy idő után megöregszik, ráncos, kopott vagy épp karcolásokkal teli lesz. Ez nem egy vonzó látvány, így az őszi nagytakarítás keretein belül érdemes lehet most befektetni egy teljes kárpitcserére, s az sem kizárt, hogy új színt fog kapni a kanapé és a fotelek, hiszen lehet, hogy meguntuk már a régi árnyalatot, s egy kis új színre vágyunk, mely feldobja a helyiség hangulatát.

Nem megy egyedül?

Ha teljeskörű lakástextil felújítást szeretnénk, s nem vagyunk biztosak, hogy milyen típusú alapanyagok közül érdemes válogatnunk, feltétlenül kérjünk meg egy kárpitost vagy lakberendezőt, aki segít nekünk kiválasztani a legjobb minőségű anyagokat, hogy profi módon tudjuk berendezni az otthonunkat, irodánkat, rendelőnket vagy üzlethelyiségünket.

Vissza

Írjon Nekünk vagy kérjen Tőlünk árajánlatot. Kollégánk ezt követően felveszi Önnel a kapcsolatot.

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje.

Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással.

Kérje ajánlatunkat