A szék kárpit szépsége káprázatos is lehet!
A szék kárpit megjelenésével, annak stílusosságával felöltöztetheti az ülőalkalmatosságot, igazán vonzó bútordarabbá változtatva azt. Ha az emberek esetében átformáló erejű lehet egy jól megválasztott, személyiséghez illő ruha, akkor ugyanezen logika mentén haladva a bútorok számára is csodatevő erővel bír az a kárpit, ami hozzájuk illik. Fontos kihangsúlyozni, hogy ehhez elengedhetetlen egyrészt a passzoló döntés, tehát olyan anyag preferálása, ami illeszkedik az adott székhez, másrészt az összhang megteremtése nem pusztán a bútordarabbal, hanem annak környezetével, a többi berendezési tárggyal, sőt textíliával. Utóbbi megjegyzés prioritást élvez, hiszen a kárpitnak jellemvonásaival ildomos idomulnia a többi, közegében található szövet megjelenéséhez, mert a harmónia kizárólag így érhető el. A színvilág, a mintázat kérdése roppantul lényeges, s az egységességhez a legjobb, ha alaposan átgondolja, hogy melyek azok az árnyalatok, formák, amik szemeket gyönyörködtető módon érvényesülhetnek.
A szék kárpit azon túl, hogy szépséget, stílusosságot, sőt trendiséget testesíthet meg, fontos, hogy praktikum tekintetében se szenvedjen csorbát. A tisztíthatóság foka elengedhetetlen kritérium, különösen, ha konyhába szánt kellékről van szó. Nem feltétlenül kell választania a praktikusság és az esztétikusság között, nem egy olyan alapanyag létezik, mely mindkét területen kiválóan teljesít.
A megfelelő szék kárpit harmonizál a környezetével!
Az a kárpit nevezhető tökéletesnek, ami azon túl, hogy fizikai stílusjegyeivel ízlésvilágát jeleníti meg, praktikum szempontjából sem vall szégyent, mindennek tetejében hosszú élettartamot biztosít, ami az elégedett használat sarokköve.