A műbőr igazi szemfényvesztő!

A műbőr jó értelemben vett illuzionista, mert látványra jóformán megkülönböztethetetlen a bőrtől, viszont tulajdonságaiban rengeteg pozitívumot tartogat. Nem kényes, nem igényel extra törődést, gondoskodást és figyelmet, ami mondjuk a hagyományos bőrről nem mondható el. Utóbbi esetében kihagyhatatlan a fokozott koncentráció, a minél kevesebb fizikai-mechanikai hatás biztosítása és a mindenkori védelem. Ezek hiányában a bőr hamar repedezni kezd, s nemcsak az esztétikum sérül, hanem végül a praktikusság is búcsúzhat.

Az autóbusz műbőr időtálló választás!

Manapság egyre többen döntenek kis busz mellett. Nagycsaládok számára pontosan ugyanannyira logikus és hasznos döntés, mint baráti társaságoknak. Ha van a háznál, vagy a baráti körben egy nyolc fős kisbusz, akkor bizony a hosszabb, vagy távolra vezető utazások kivitelezése nem jelenthet problémát. Van hova pakolni, sőt még a bringák is bezsúfolhatóak. A felnőttek-gyerekek kényelme garantálható.

A hosszabb utak ilyen körülmények között nem jelenthetnek kihívást, még a gyerkőcöknek sem. Ráadásul a távolság új értelmezést nyerhet, amiben van tere-helye a könnyedségnek, rugalmasságnak és gondtalanságnak.

Az tehát egyetlen percig sem kérdéses, hogy ez az a jármű, ami magával hozhatja a komfort, a gördülékenység, a zökkenőmentes utazások élményét. Na, de mi a helyzet a kárpitozással?

Mert az belátható, hogy egy cseppet sem mellékes milyen borítással rendelkeznek az ülések. Nem kellenek csalafinta és csintalan gyermekek a koszolódáshoz, bár tény, hogy ők sokat lendíthetnek a dolgokon. Egy-egy leeső chips darab, szendvics maradék vagy fagylalt csepp homlokráncolásra adhatnak okot. Kivéve, ha a huzat minősége és milyensége ellenáll ezeknek a kihívásoknak.

A műbőr könnyen tisztítható, árnyoldalak nélkül!

Az autóbusz műbőr bátran tekinthető kompromisszumoktól mentes választásnak, ami számolatlan előnyt tartogat.

Egyrészt a kezelése pofonegyszerű. Ha lecseppen rá valami, akkor egy nedves ronggyal, vagy ha más nincs nedves törlővel pillanatok alatt tisztává varázsolható. A műbőrbe képtelenség belesikálni a kajamaradékokat, nem tapadnak meg makacsul az útközben szerzett foltok, és nem ülnek bele a morzsák. Úgyhogy félre a morzsaporszívóval meg a nagy teljesítményű takarítógépekkel.

Természetesen egy-egy utazás, kalandozás után mind az autó, mind a kárpit megérdemli a gondoskodást, a kitakarítást, ám ez a teendő kötelezettségből elvégzett kínlódásból örömteli feladatteljesítéssé szelídülhet. Hála az előnyöknek.

Másrészt a műbőr felülete nem kényelmetlen vagy csúszós. Sokan tartanak attól, hogy ez az a kárpit, ami garantáltan vagy csúszik, vagy rettenetesen tapad. Bármelyik is legyen az igazság a diszkomfort érzet biztosítható. Pláne nyáron izzadás közben, amikor eleve mindenhez sokkal jobban ragad az ember.

A jó hír az az, hogy ezek az elgondolások nem tükrözik a valóságot. A műbőr kényelmet kínál, mindenféle csúszkálástól vagy éppen odaragadástól mentesen.

Harmadrészt az autóbusz műbőr kellően ellenálló. Strammsága azt jelenti, hogy jól viseli a fizikai-mechanikai kihívásokat. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez nem azt jelenti, hogy jó ötlet kulcsokkal és éles tárgyakkal karcolgatni, feszegetve a látható és láthatatlan határokat. Viszont a bőr érzékenységéhez képest kimagasló strapabírásról tesz tanúbizonyságot. A gyakorlati életben, különösen rendszeres, folyamatos alkalmazás mellett ez a pozitívum jóformán felbecsülhetetlen értékű. Különösen azért, mert ilyen feltételekkel a kárpit beszerzés tulajdonképpen egy rövid és hosszútávon egyaránt megtérülő befektetés.

Negyedrészt, ha már előkerültek az összegek, akkor nem ildomos szó nélkül elmenni a pénztárcabarát árak mellett. A kedvező bekerülési költségeknek köszönhetően a kárpitozás megfizethető módon kivitelezhető, s a végeredmény biztosította előnyök hosszan kiélvezhetőek.

Az autóbusz műbőr látványra sem utolsó?

De nem ám!

A végére maradt, de mégsem utolsónak sorolható szempont, hogy a műbőr esztétikus kellemet testesít meg. Nem csúnya, nem árulkodik róla már méterekről, hogy nem valódi bőr. Egészen egyszerűen stílusos, karakteres kárpitfajta, ami már réges-régen nem azt a “mű” hatást testesíti meg és sugározza ki, mint ami egykor, évtizedekkel ezelőtt jellegzetességévé vált.

Vissza

Írjon Nekünk vagy kérjen Tőlünk árajánlatot. Kollégánk ezt követően felveszi Önnel a kapcsolatot.

Alulírott, az alábbi checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje.

Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom, akár egy kattintással.

Kérje ajánlatunkat